Barátság&Szerelem

Sajnálom,hogy csak most írok,de nagyon sok minden történt.
Kiderült,hogy komolyan megsérült a lábam és nyáron meg kell műteni.Kicsit félek,de majd csak lesz valami.:)
Húú,hát nagyon kavarognak bennem az érzések...Amiben biztos vagyok,az az,hogy nagyon utálok egy embert.A volt barátomat.Egy osztályba járunk és egyszerűen elviselhetetlen.Folyamatosan csak piszkál mindenkit,ráadásnak pedig iszonyatosan perverz.Volt,hogy már meg is ütöttem az elmúlt napokban a tapizásaiért,amit ő nem ért.Szegény kicsit fogyatékos...Viszont mellette van két ember,akit egyszerűen imádok.Az egyik az elbém,Lili.Rengeteget tudok vele hülyülni és mindig ugyanarra gondolunk.Már nagyban a tánctáboron gondolkodunk és hát húúh.Olyan ötleteink támadtak,mint például az edzőnkkel csinálunk egy kisfilmet.Szegény még semmit sem tud róla,csak annyit,hogy pandák lesznek benne.(ő lesz a panda,egy pedopanda.xd)Ja,az edző.Hát,teljesen megőrülök tőle.Olyan helyes és jófej,hogy el tudnék olvadni ott helyben.Amióta ismerem,azóta szeretem.Sajnos tudom,hogy köztünk nem lehet semmi,mivel jó pár évvel idősebb,de azért még reménykedek. :D Most is éppen vele töltöttem el egy csodálatos napot,ráadásnak pedig fel is léptünk egy helyen.Vele is nagyon jól érzem magam és folyamatosan ahogy meglátom,szinte megáll a szívem.A sunyi mosolya és a beszólásai elkábítottak.: D
Hát mostanában körülbelül ennyi történt körülöttem,ha eszembe jut még valami,írok.: )

Ballagás

Hát,mivel is kezdjem?

Tegnap volt az unokatesóm ballagása,ami nagyon tetszett.Alig várom,hogy én is másfél hónap múlva elballagjak.Sajnos a ballagás miatt lemaradtam az edzésről,de a hallottak alapján szerencsémre új táncot nem vettek. :)

Ma különösebben nem történt semmi,vagyis ez nem teljesen igaz.Végre megint találkoztam a barátommal.Elmentünk fagyizni egyet és elmeséltük egymásnak a tegnap történteket.Én az unokatesóm ballagását,ő pedig a sajátját.Hűű,a pasim már érettségizni fog. :D

Holnap megint edzés lesz,aminek nagyon örülök,hiszem megint láthatom a barátaimat és az imádott edzőnket.Folyton azon tanakodok,hogy vajon miért kell ennyire helyesnek lennie?Hát,erre is csak Isten tudja a választ...Az edzőnkről jut eszembe.Hamarosan itt a tánctábor!! *-*

Alig várom,hogy végre elmehessek egy hétre egy olyan táborba,ahol csak táncolunk,fürdünk és szórakozunk.Azt hiszem,imádni fogom.Na,már ennyi,majd holnap írok. :)

Mostanában

Már 14 éves vagyok,és másfél hónap múlva ballagok az általánosból.Éppen a múlt héten kaptam meg a levelet,miszerint felvettek a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolába.Az egyik osztálytársammal újra osztálytársak leszünk,aminek örülök,mert nem leszek egyedül az új osztályomban.Jelenleg egy hip-hop tánccsoportban táncolok,amit egyszerűen imádok.Az edzőm nagyon helyes (*-*),ráadásul szinte mindenkivel jóban vagyok a csoportból.Pár lánnyal nagyon közeli barátságba is kerültem,velük folyamatosan tartom a kapcsolatot és nagyon kedvelem őket.Most éppen van egy barátom,igaz,nem egy városban lakunk,de vele is folyton találkozok és nagyon szeretem.Ő mindenben megért és támogat engem,csakúgy,mint a legjobb barátnőm,Lili.Neki akármilyen problémámat elmondhatom,sohasem kritizál és mindig próbál segíteni ott,ahol kell.Sajnos nem egy iskolába megyünk továbbtanulni,de biztos,hogy egy életre megmarad a barátságunk és a következő években is sokat fogjuk látni egymást.Nagyjából ez zajlik a mostani időszakban,és azt hiszem,most nem panaszkodhatok az életemre...

Kezdetek II.

A költözést követő másnapon nagy meglepetésben volt részem.Édesanyám és a testvérem is elköltözött a nagyszüleimhez.Igaz,nem sokáig maradtak itt,ugyanis rá két hónapra anyukám megismerkedett egy Pest mellett élő férfival,akihez negyed éven belül elköltözött.Magával vitte a testvéremet is,és persze engem is akart.Én viszont nagyon sok gondolkodás után úgy döntöttem,hogy itt maradok.Úgy éreztem,hogy a barátaim,a többi családtagom,az iskolám és az eddig felépített álmaim fontosabbak,mint az anyukám.Végig kellett néznem,ahogy összepakolják az összes dolgukat és itt hagynak.Az első két hétben nagyon nehezen bírtam,de végül hozzászoktam a kialakult helyzethez.Rájöttem,hogy az életben csak magamra számíthatok,és arra is,hogy eljött a pillanat,amikor saját életet kezdek.Lelkileg felnőttem és úgy is kell viselkednem,mint egy érett embernek.Igaz,az én esetemben elég nehéz volt,mivel még csak 13 éves voltam,de a sors erre kényszerített.A mamámék és az apukám nagyon szerettek,rájuk mindig számíthattam.Azonban ez sem tartott nagyon sokáig.A hónapok elteltével egyre többet veszekedtünk a nagyszüleimmel,ráadásul olyan dolgokon,amiknek szerintem semmi jelentőségük nem volt.Folyamatosan az ment,ami több éven keresztül anyukám mellett,amíg egy nap teljesen elegem lett mindenből.Anyukám azzal fenyegetett,hogy pakoljak össze,mert elköltözöm hozzájuk.Erre persze én elkezdtem kiabálni vele és megmondtam neki,hogy mennyire gyűlölöm,meg azt is,hogy ha el akar vinni,akkor elmegyek apuhoz és pert indíttatok el ellene.Mindenki engem szidott ez miatt és úgy éreztem,nekem már sohasem lehet normális családom.Amíg senki sem figyelt rám,bepakoltam egy váltóruhát,innivalót,egy szendvicset és a telefonomat az egyik táskámba,majd a hátsó ajtón kimentem a házból.Elmentem a városba,úgy,hogy senki sem tudta,hol vagyok.Amikor már nem tudtam,hogy mit csináljak,felmentem az apukámhoz,aki elég idegesen fogadott.Én elmeséltem neki,hogy mi történt,és hogy vele akarok élni,mert már elegem van mindenkiből.Erre aztán még idegesebb lett és végül felhívta anyuékat.Veszekedett vele és elmondta mindennek.Megegyeztek,hogy pár napig jobb lesz,ha nála maradok,ami nekem csak jó volt,mert egyáltalán nem akartam visszamenni a nagyszüleimhez.Ezután úgy,ahogy rendeződtek a gondok a családban,szépen-lassan a helyére állt minden.Anyu minden hónapban eljön meglátogatni engem,ami azért rendes tőle.Viszont ettől függetlenül nem egyszer érzem azt,hogy abszolút nem hiányzom neki.Olyan,mintha én már nem is lennék az élete része.Egy elfelejtett dolog vagyok,ami miatt nem egyszer sírtam.Fáj,hogy az anyukám elhagyott és én ezt sohasem bocsátom meg neki.Papíron nem vagyok árva,de mivel nem élek az apukámmal,sem az anyukámmal,nekem teljesen olyan,mintha árva lennék.Nem könnyű így élni,de hozzá kell szoknom,mert az élet megy tovább,én pedig lassan felnövök...

Kezdetek I.

Hol is kezdjem?Az életem már a születésem után tönkrement.Nehéz a saját életemről beszélni,de úgy érzem,itt az ideje,hogy mindent leírjak.
Sokat hallom más fiataloktól,hogy csodásan élnek,a szüleik boldogok és ők mindent megkapnak.Ilyenkor folyton összeszorul a gyomrom és kellemetlenül érzem magam,mert tudom,hogy az enyém teljesen más.Az egész 3 éves koromban kezdődött,amikor a szüleim elváltak.Addig minden jól ment,ők is boldogok voltak és én is,amíg végül jött a szokásos megcsalás,majd a válás.Akkor még nem tudtam,hogy miről is lehet szó,de mára mindent sikerült megértenem.Anyukám a szakközépiskola után ismerte meg az apukámat,akivel elég rövid idő alatt jóban lettek.Hamarosan egy életre összekötötték az életüket,vagyis úgy tervezték.1998-ban megszülettem én,s ekkor még úgy tűnt,hogy egy hosszú közös jövő elé nézünk.Ám ez egy nagy tévedés volt,ugyanis az anyukám félrelépett,apu pedig azonnal elindította a válást.Még emlékszem rá,pedig nagyon régen volt,amikor anyuék kiszakítanak apu kezei közül,én pedig csak sírtam és folyamatosan vissza akartam menni hozzá.Ez volt az a pont,ahol elkezdődött az édesanyám iránt táplált gyűlöletem.Legalábbis akkor még nem tudtam,de mára már ez is megvilágosult számomra.Rengeteg év telt el úgy,hogy legszívesebben a halált választottam volna az élet helyett.Még az óvodai évek is egészen jól teltek,de a féltestvérem érkezése után minden a feje tetejére állt.A nevelőapám ki nem állhatott,bár ezt elég jól leplezte.A kistesóm mindent megkapott,játékokat,új ruhákat,amit csak szeretett volna,de velem senki sem törődött.Én hiába néztem ki magamnak egy új ruhát,egy aranyos kis pónit a kirakatban,sosem vették meg nekem.Az már csak a pont az i-re,hogy folyamatos volt a veszekedés,néhány esetben a verés is.Nem egy alkalmat tudnék felidézni,amikor a hajamnál fogva rángattak fel a lakásba vagy éppen csak azért lettem elverve,mert állítólag miattam sírt a testvérem.Én voltam a hunyó mindenben.Ha valami nem úgy történt,ahogy kellett volna,az is az én hibám volt.Így történt az,hogy egy napon,amikor megint összevesztünk valamin,nálam már teljesen kiborult a bili.Mindenfélét a fejükhöz vágtam,hogy mennyire undorítóak,meg hogy szívtelen dögök,majd összepakoltam pár dolgot a táskámba és elmentem otthonról.Anyu kocsival jött utánam a városba és könyörgött,hogy menjek vissza,mert szeretnek és nem akarja,hogy elmenjek.Persze én ennek is bedőltem és visszamentem vele.Aztán talán rá másfél évre lényeges dolog történt az életemben.Egyik nap mindenki elkezdett veszekedni a másikkal,én pedig teljesen kifakadtam.Elmondtam nekik,hogy kutakodtam a törvényben,és hogy eldöntöttem,apukámhoz költözök.Elmondtam,hogy a bíróság elé akarok állni és meg akarom vonatni anyu számára a láthatósági jogot is,mert épp eleget szenvedtem már eddig is.Ekkor ők teljesen kiborultak,már éppen bele akartak kezdeni valamibe,amikor én berohantam a szobámba,magamra zártam az ajtót és elkezdtem összepakolni az összes cuccom.Amikor készen lettem,felhívtam a papámat,hogy segítsen átvinni a dolgaimat hozzájuk.Egy szóval elköltöztem a nagyszüleimhez.Ezután következett a hab a tortán...